A kémények rendszerint valamely égéstérrel kapcsolatosak és a céljuk nem csak az, hogy az égéskor keletkező gázokat illetve égéstermékeket elvezessék a szabadba, hanem az is, hogy huzat növelésével az optimális égést elősegítsék. A kémények működése a már jól ismert közlekedő edények törvényén alapszik. 

Kémények

A meleg füstgáz könnyebb, mint a környezetében lévő hidegebb levegő és ez a súlykülönbség kiegyenlítődése okozza a huzatot, mely előidézi az égéshez szükséges optimális levegő mennyiséget.

A huzatot természetesen több tényező is befolyásolja, mint pl. a kémény keresztmetszetének nagysága, az égéstér elzártsága (azaz, milyen ellenállás révén és mennyi levegő tud beáramlani abba a helyiségbe, ahol a tüzelőtér, tehát a kályha/kazán/kandalló található.

A huzat elromolhat, ha ez bekövetkezik, akkor az égés már nem lesz optimális, ami egyrészt nem lesz költséghatékony, másrészt nem lehet a helyiség megfelelő hőmérsékletét biztosítani illetve további problémákat okozhat!

A huzat minőségét leginkább befolyásoló tényező a kémény keresztmetszetének a csökkenése. Ennek oka a kémény belső falára lerakódott égéstermékek azaz a korom illetve a szurok, melyek folyamatosan csökkentik a keresztmetszet nagyságát.

A jól működő kéményrendszer három fő terület tölt be fontos szerepet:

  1. Légszennyeződés csökkentése,
  2. Energiatakarékosság, tehát a fűtésre fordított költségek optimalizálása,
  3. Balesetek, tragédiák elkerülése.

Az elmúlt években elkészített országos felmérések adatai szerint a 2,5 mikrométer (0,0025 mm) átmérő alatti porrészecske kibocsátás majdnem 70%-a lakosság által üzemeltetett  fűtéshez köthető. Emellett már szinte eltörpül a korábban legfontosabb problémaforrásnak megjelölt ipar által okozott légszennyezés (kb. 7 %), illetve a közlekedésnek (kb. 10 %) is sokkal kisebb a súlya, mint azt vélni lehetett.

Hazánkban évente majdnem 4000 ember halálát okozza a légszennyezettség illetve több ezer krónikus hörghurutos eset is összefüggésbe hozható a légszennyezéssel. Hazánkban több, mint egy évet veszítenek a lakosok az életükből szintén a légszennyezettség miatt.

Légszennyezettség

Forrás: WHO

Az élet- és tűzveszélyes kéményhibák

  • A nem megfelelő tömörségű kémény.

Általában illesztési vagy korróziós hiba miatt szűnik meg egy kémények tömörsége. A fa-, szén-, olajtüzelésű berendezésekhez kötődő kémények esetében a probléma egyik leggyakoribb oka a nagy hő miatt bekövetkezett szerkezeti elváltozás, repedés. Természetesen szerepet játszhat a gyenge vagy nem megfelelő minőségű kötőanyag, szerkezeti elem is illetve ezen anyagok elöregedése, vagy esetlegesen fellépő építési hiba is.Romos kémény

  • A kémény nem megfelelő állékonysága.

Ennek a hibának az oka a szerkezeti hibákból adódó kéménytest gyengülése, elöregedése illetve állékonysági problémák.

  • A tüzelőberendezés működése közben az égéstermék öt percen túli, tartós visszaáramlása.

Ezt a hibát okozhatja a kémény kürtője keresztmetszetének szűkülése, továbbá a megfelelő karbantartás hiánya vagy a szakszerűtlen karbantartás illetve ritkán külső légköri jelenség is.

  • A kémények belső felületén lerakódott ki neméghető szurokréteg.

Oka többnyire a nem megfelelő méretű készülék, nem megfelelő tüzelőanyag használata és az optimális égéshez nem elegendő levegőmennyiség. Amikor a tűzhöz nem kerül elégséges mennyiségű levegő, akkor tökéletlen égés alakul ki. Túlságosan sok el nem égett, de éghető anyag marad az égéstermékben, ami a feláramlás folyamán a fokozatosan kihűlő füstgázból a vízgőzzel keveredve kicsapódik a kémény belső falán. További veszélyforrás lehet, hogy a tökéletlen égés folyamán felszabaduló gázok egy része nem képes a kéményen keresztül távozni, így a szobában tartózkodók egészségét – különös tekintettel a gyermekekét és időskorúakét – közvetlenül és jelentősen károsítja.

 Hallotta már a kéménytűz fogalmát?

KéménytűzA kéménytüzek nagy része a kéményben lerakódott, elszurkosodott korom gyulladására vezethető vissza, ennek előzménye pedig a helytelen tűzrakás és nem megfelelő tüzelőanyag használata illetve a kémény tisztításának, karbantartásának elmaradása lehet. Az okok között a második helyen szerepel a kémény építőanyagainak elöregedése és a kémény nem megfelelő műszaki állapota.

Fontos megjegyezni, hogy a kéményseprő által megállapított kéményhibákat a lehető leghamarabb, de maximum egy éven belül, lehetőleg még a fűtési szezont kezdetét megelőzően, szakemberrel javíttassák ki!

Életveszélyes hiba feltárása esetén semmiképpen ne használják a tüzelő-, fűtőberendezést és a kéményt a hiba teljes elhárításáig illetve a fűtés újra indításához szükséges új használatbavételi engedélyek beszerzése!

 

A kéménytüzek két okból következhetnek be:

  • Ha a korom gyullad meg, ebben az esetben a kémény belső falára lerakódott por illetve a kicsapódott szilárd égéstermék fog meggyulladni. A tűz során a kéményben lerakódott szennyeződés 500 Celsius fokos hőmérsékleten hamuvá változik, leég a kémény belső falairól.
  • Ha a szuroklerakódás kap lángra. Szurokégésről akkor kell beszélnünk, ha a por állagú korom és a kén együtt keveredik a kicsapódó vízpárával, majd meggyullad. Ez már sokkal veszélyesebb folyamat, mivel az így keletkezett égő anyag égése során keletkezett hő extrém magas, akár a 800-1300 Celsius fokot is elérheti, az égés pedig hosszú időn keresztül, akár tizenöt órán át is tarthat a lerakódott anyag mennyiségének a függvényében.

 Mitől keletkezik szurok?

A kiváltó okok között szerepelnek: a tüzelőberendezés nem megfelelő üzemeltetése, a kémény nem elégséges tömörsége illetve a kedvezőtlen hőtechnikai viszonyok.

  • Nem megfelelő tüzelőanyag – hulladék (műanyag, fényes nyomatú papír, kémiai anyagok, stb) elégetésétől illetve nyers, vizes fától.
  • Ha az égéshez kevés a levegő mennyisége – a füstgáz hőmérséklete csökkenni fog, így a benne lévő vízpára kicsapódik, a kicsapódás akár a lángtérben is végbe mehet.
  • Túlméretezett tüzelőberendezés  – amikor alacsony hőmérsékletű vízkörre túl nagy teljesítményű kazánt szerelnek.
  • Hőfokszabályozós kazánok helytelen kialakítása – amikor a kazán automatikusan 60 Celsius foknál lezárja a levegőt, a visszatérő víz pedig lehűti a füstgázt.

Ha enyhébb időjárás esetén, zárt szellőzőnyílás használata mellett kisebb teljesítménnyel tüzelünk, a szurokréteg néhány nap alatt is képes lerakódni a kémény belső falaira, majd az első hidegnél egy kis szikra is elegendő ahhoz, hogy begyulladjon.

Tudta? A nagy mértékű szurkosodás által okozott kéménydugulást, kizárólag csak bontás útján lehet megszüntetni.

A kérdés, hogy tehetünk-e valamit a biztonságos és költséghatékony fűtés érdekében?

A jó hírünk, hogy igen! A cégünk két területen is tud segítséget nyújtani.

1. Megfelelő éghető anyag használata.

Cégünk kínálatában jó minőségű brikettek szerepelnek, melyeket ajánlunk tüzeléshez. Természetesen fontos, hogy a korábban felsorolt hulladék anyagokat ne dobják a tűzbe.

Brikett - Biobrikett 25 kg zsákos Sale

Normál ár: 1 700 Ft

Special Price 1 460 Ft
/csomag
Brikett napraforgó 9,5 kg Sale

Normál ár: 1 100 Ft

Special Price 919 Ft
/csomag
Brikett napraforgó raklapos Új Sale

Normál ár: 88 115 Ft

Special Price 75 515 Ft
/raklap

2. Megelőzés illetve a kémény tisztítása, karbantartása.

Nálunk több olyan termék is elérhető, mely képes égés közben tisztítani a kémény belső járatát illetve jelentősen csökkenteni a lerakódásokat.
Ezek a következőek

  • Diavolina - koromtalanító por
  • Diavolina - tisztító pellett
  • Diavolina - kéménytisztító hasáb

Ezek a termékek segítenek Önnek tisztántartani a kéményét, így gondoskodva az otthonuk költséghatékony fűtéséről.

A termékek nevére kattintva bővebb információt is olvashatnak róluk illetve tetszés szerint vásárolhatnak is belőle.

Egyéb információért forduljon hozzánk bizalommal az ismert elérhetőségeinken keresztül.

Kéményseprő ügyfélszolgálat telefonszáma: 1818 9.1-es menü