Ablakszigetelés

Az ablakszigeteléssel kapcsolatos első sztereotípia, az első gondolat, ami erről a szóról az embereknek az eszébe jut, hogy a meleget a lakásban lehet tartani az ablakszigetelés segítségével, így emelve a belső hőmérsékletet, csökkentve a költségeket.

Az emberek többsége ismeri ezt a tényt, de nem minden esetben hiszik el, hogy ez így is van!

Pedig az ablakszigeteléssel valóban „csodákat” lehet tenni. Természetesen a hőmérséklet kontra fűtési költségek aránya függ a ház vagy lakás típusától és minőségétől is, hiszen például egy központi fűtéses panellakásban, ahol nincs egyedi fűtésmérő nem lehet csökkenteni a fűtés költséget, mert az állandó és független a fogyasztástól, de lehet emelni a lakás hőmérsékletét.

Mivel a lakás hőmérséklete magasabb lesz, a szellőztetést is könnyebb szívvel végzik el a lakók. A szellőztetések hatására csökkenhet a páratartalom, ami pedig a penészgombák elszaporodását gátolja.

Egy egyedi fűtési szabályzással ellátott ingatlan esetében, pedig ugyanolyan belső hőmérséklet előállítása kisebb költséggel lehetséges, hiszen a hő nem szökik el a lakásból.

Ugyanakkor, hogy az emberek többsége már hallott az ablakszigetelés által okozott költségmegtakarításról, nem minden esetben hiszik el, hogy ez így is van! Van, aki elhiszi ennek a valóságtartalmát, de túl macerásnak tartja a felhelyezést.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba és nézzük meg, hogy milyen problémákat tudunk megoldani ablakszigeteléssel és mennyire bonyolult, ha sajátkezűleg helyezzük fel a szigetelést.

A fűtés hatékonyságának a növeléséről és a költségek csökkentéséről már beszéltünk. Ezt úgy érhetjük el, hogy az ablakszigetelés segítségével a lakásban tarthatjuk a meleget.

De most fordítsuk meg a gondolatot. A meleget ne a lakásban tartsuk, hanem tartsuk kint és ne engedjük be a lakásban. Tehát ugyanazzal az ablakszigeteléssel, amivel a meleget bent tartottuk a lakásban, most a meleget kint tarthatjuk az utcán és megőrizhetjük a lakás alacsonyabb hőmérsékletét. Ezzel tudunk rásegíteni a légkondicionálás hatékonyságára, ami természetesen költségcsökkenést okoz, hiszen a szoba hűvös levegője, nem tud az ablakrésein keresztül kiszökni az utcára. Magyarul a légkondicionálónknak lényegesen kevesebb hűvös levegőt kell előállítani, így tudjuk a lakáshűtés költségeit csökkenteni.

Ha a nyílászáróink jól zárnak, mert a réseket megfelelő tömítés segítségével megszüntettük, akkor kívül tudjuk tartani az utca zajának egy jelentős részét, csökkenteni tudjuk a kívülről érkező por mennyiségét.

Nagyon sok ember örömére nemcsak a port, de a pollenek jelentős részét is képes kívül tartani az az ingatlan, mely jól szigetelt nyílászárókkal rendelkezik. Azt pedig már nem is kell ecsetelni, hogy a virágporra allergiás embereknek mekkora segítség lehet, ha tudják csökkenteni a beérkező pollenek számát.

A szigeteléssel könnyedén megszüntethető a párás ablak, de a helyiség páratartalma is szinten tartható, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy elfelejtsük például a penészgombát.

Ha a hűtés és fűtés hatékonyságát tovább szeretnék javítani, de az ablak üvegezése nem megfelelő, akkor ezen is tudunk javítani.

Összefoglalva az alábbi problémákat tudjuk megoldani a nyílászárók szigetelésével:

  • az ingatlan fűtési és hűtési hatékonyságának növelése,
  • az ingatlan fűtési és hűtési költségének a csökkentése (5-40%-kal),
  • a külső zajártalom csökkentése,
  • a kívülről érkező por és pollen mennyiség csökkentése,
  • a nyílászárók résein bemászó bogarak, rovarok pl. a poloska,
  • az ingatlan nem kívánatos párájának csökkentése,
  • penészgombák eltüntetése.


Térjünk át a megoldásra és arra, hogy milyen termékkel, hogy tudjuk elvégezni az ingatlanunk nyílászáróinak a szigetelését. 

Olyan márkát ajánlunk, ami ezen a szakterületen piacvezető ez pedig a Tesa.

Kezdjük az ablaktábla szigetelésével, mert erről tudnak a legkevesebbet az emberek.

A tesamoll ablakszigetelő fólia alkalmazása csökkenteni az ablaktáblán keresztüli hőveszteséget legyen ez kifelé vagy befelé irányuló folyamat. A tesamoll ablakszigetelő fólia azt a tényt használja ki, hogy kis vastagságban az álló levegő az egyik legjobb hőszigetelő anyag, mert a hőtovábbító képessége nagyon rossz. A fólia segítségével az ablakra gyakorlatilag egy levegőréteg rögzíthető, mely elvégzi a szigetelési feladatot.

A tesamoll ablakszigetelő fólia felhelyezési házilag is könnyen megoldható, mint az ebből a videóból is kiderül.

A tesamoll szalagok felhelyezése előtt, a legfontosabb feladat a megfelelő tesamoll szalag kiválasztása.

Az első választás az anyag minősége szerint történjen. Nem javasoljuk a szivacsos anyagú szalagokat, inkább a gumi alapúakat ajánljuk.

A második szempont, hogy mekkora rést kell eltömíteni. Ennek a megmérése nagyon egyszerű. A nyílászáró szigetelni kívánt részére helyezzen fel puha gyurmát, majd zárja be az ablakot. A gyurma benyomódását illetve a sértetlenségét letudja mérni, akár egyszerű vonalzóval. Az így kapott szorozza meg 1,5-tel. Az így kapott érték fogja mutatni, hogy milyen vastag szalagra lesz szükség.

A szükséges vastagság alapján már kitudja választani a megfelelő szalagot:

  • 1-3,5 mm között -> E profil
  • 2-5 mm között -> P profil
  • 3-7 mm között -> D profil

Mérje le a kívánt szigetelendő hosszt, majd kb. 10%-kal több tesamoll szalagot vegyen.

A szalagok felhelyezése rendkívül egyszerű:

  1. Vágja le a kívánt hosszúságú szalagot.
  2. A nyílászáró szegélyét, ahova fel kívánja helyezni, a ragasztás előtt alaposan tisztítsa meg portól, zsírtól, lemálló festéktől illetve egyéb szennyeződésektől. A felületnek a ragasztás előtt száraznak és simának kell lennie.
  3. A szalagvégéről egy kis részen távolítsa el a védőfóliát, majd mindig, folyamatosan annyi védőfóliát távolítson el a tesamoll szalagról, hogy biztonságosan gabalyodásmentesen tudja ragasztani a szalagot.
  4. Miután végzett a ragasztással nyomkodja végig a szalagot a jobb tapadás érdekében.
  5. Zárja be a nyílászárót és ellenőrizze a záródást.

A szalagok felragasztásához az alábbi videó ad információt:

A tesamoll® ajtóseprű egy nagyon hatékony, öntapadó huzatmegszüntető seprű, mely képes kint tartani a hideg levegőt, és akár 12 mm-es részek tömítésére is alkalmas.

Felhelyezéséhez az alábbi videó nyújt segítséget:

További információért illetve segítségért hívja Bényi Tibort a +36 70 932 4680 telefonszámon.

Nem található termék a megadott feltételekkel.