virágKinek van kedve kitenni a lábát otthonról ilyen hidegben? Inkább egy jó könyvvel meg egy nagy bögre mézes teával bekuporodunk a kellemesen süppedő fotelunkba... kiolvassuk a hetek óta félbehagyott regényt, kint meg csak hadd essen a hó!

Épp egy ilyen estén gondolkodtam el rajta, hogy régen az embernek igen csak meggyűlhetett a baja, ha valami édeset akart enni: Méhkast keresni, majd megpróbálni feltűnés nélkül kiüríteni: Ez bizony embert próbáló feladat! Főleg, hogy mások is pályáznak ám rá!

Micimackó rokonságával sem kell versenyezni

Gondoljunk csak Micimackó csetlő-botló mézszerző kalandjaira... Az erdélyi havasokban piros pólós mackókból valószínű egyetlen példány sem él; a barna színű, pólótlan változatból (Ursus arctos) viszont jó pár található!

Tiszta szerencse, hogy a méheket azért idővel sikerült háziasítani. Készséggel elfogadják a számukra készített mesterséges kaptárakat is, nem kell a medvékkel versenyezni az erdőben...

Az erdélyi magyar őstermelők az évszázadok során megtanultak bánni a méhekkel, így ismerve egymás igényeit, egészen gyümölcsöző kapcsolat alakult ki közöttük.

Mit is jelent az, ha egy mézről azt mondjuk, hogy kizárólag erdélyi biogazdálkodásokból származik?

Nos, azt, hogy a méhek olyan tiszta méhlegelőkről szerzik be a virágport, ahol nincsenek agyonig kezelt intenzív ültetvények és nem termesztenek genetikailag módosított növényeket sem. A  (ökológiai gazdálkodás) logót - mely a fenti tényt bizonyítja – csak ilyen gazdálkodás kaphatja meg és tüntetheti fel a cimkéin. A minőségét a havasokban élő kistermelők garantálják, hiszen portékáikat emberi léptékkel, családi gazdaságokban állítják elő.

Az itt nyert aranyló színű és semmi mással össze nem téveszthető aromájú mézek Európa szerte az egyik legtartalmasabb és legtisztább eredetű, természetes édesítők.

Ezekben a mézekben megtalálható minden, mi jó: bennük nyugszik az erdők és mezők, a gyógyító füvek legjava, a vadon nőtt málna frissessége, a Nap és a Föld melege, a Havasok tiszta levegője. Ezért a havasi méz – akár virág-, akár gyümölcsméz - mindig ugyanazt az egyedi ízélményt jelenti, s egyben eszünkbe juttatja a felejthetetlen Erdélyt!

Antioxidánsokat legelnek a méhek!

A havasi tájak érintetlen természeti környezete illóolajokban, flavonoidokban rendkívül gazdag természetes növénytakaróval borított. (Itt legelnek a méhek.) A flavonoidok antioxidáns hatású növényi anyagok. Segítségükkel a hideg télben erősen igénybe vett immunrendszerünket erősíthetjük. A méz tele van vírus- és baktérium-ellenes, valamint gyulladáscsökkentő anyagokkal is.

A kristályosodás tudománya: Mikor tegyük a teába?

A természetes mézek saját mivoltukból adódóan hajlamosak a kristályosodásra. Ez természetes folyamat eredménye, mely során a méz beltartalmi értéke változatlan marad. A kristályosodás leggyorsabban 15 C fokon zajlik. Ennél magasabb vagy alacsonyabb hőmérsékleten lényegesen lassabb a kicsapódás. A kristályos méz 45°C fokos vízfürdőben vagy akár a cserépkályha párkányán készségesen megszelídül: újra folyékony lesz. A mézet forralni azonban soha nem szabad! Lehetőleg ne a forró, hanem már a kissé langyosabb teába keverjük bele az édes aranyat, így  értékes hatóanyagait jobban megőrzi számunkra.

A vegyes gyümölcsmézek kristályosodnak leginkább, mint például a havasi málnaméz. Ezt azonban gyorsan megbocsájtjuk neki, mivel ez az egyik legkülönlegesebb méz, mindenképpen érdemes megkóstolni! Az erdélyi havasok tiszta, érintetlen környezetében virágzó málnásokról gyűjtött rendkívül illatos, zamatos, pirosba hajló színű méz.

Ínyenceknek: "nehezebb méz"

Különlegességi sorrendben a következő az erdei méz. Nálunk kevésbé ismert, szintén meglepetéseket tartogat: karakteres ízű és illatú, gazdag ízvilágú, „nehezebb” méz. Színe a barnától csaknem a feketéig terjed. Réz és vas tartalma magas, ezért méltán nevezhetjük a természet „vaskészítményének” is. Emellett erősíti immunrendszerünket, növeli állóképességünket, emésztési, légúti  problémák esetén is ismert jótékony hatása. Mellesleg a méhek a fenyő virágporából készítik. Gondolta volna?

Szintén ritkán találkozunk a havasi biomézzel. Ezt a csíkos potrohú sárga-fekete barátaink az erdélyi havasi rétek vegyes virágzó növényeiről gyűjtik, ahol 2-3 hetet töltenek. Itt számtalan értékes hatóanyaggal rendelkező gyógynövény is található, ezért a szakemberek szerint az egyik legértékesebb mézfajta ez a vegyes virágméz, mivel gyógyító hatása is sokkal kiterjedtebb.  Sütemények ízesítésére és önmagában fogyasztva is kitűnő csemege. Szívpanaszok, szívgyengeség  esetén is ismert jótékony hatása.

A havasi hársméz neve azonban már számunkra is ismerősen cseng: A Kárpátokon túlról, Dobrudge környéki hárserdők nektárjából készül, színe az arany sárgától a közép barnáig terjedhet. Meghűléses betegségek, hörghurut esetén, vagy annak megelőzésére is kiváló. Így télen, hársfa teával fogyasztva különösen ajánlott, nyugtató hatású.

A hazai méz toplistát – ha lenne ilyen – biztosan a havasi akácméz vezetné! A legismertebb és legkedveltebb fajta. Gyűjtéséhez délre viszik le a méhcsahádokat legelni, egészen a Dunáig. Aranyló színű, kristályosodásra  is kevésbé hajlamos. Íze nem túl karakteres, ezért a mézzel éppen csak ismerkedők számára pont ideális. Fogyasztható minden formában: vajas kenyérrel, süteményekbe, teába, kakaóba, kávéba, és persze önmagában is. Köhögés ellen is kitűnő, a téli influenzás időszakban kisgyermekek és idősek számára rendszeres fogyasztása javasolt.

A legédesebb szájúaknak

Ha esetleg desszertre vágynánk, érdemes kipróbálni az áfonyás és a ribizlis mézet! Aszalt, apró, piros bogyósok mézben eltéve! Szenzációs! Viszont ajánlott valakit megkínálni, még mielőtt kinyitnánk egyet: nehogy egyedül tüntessük el az egész üveget! :-)

Mint az igazán jó dolgokra általában; az erdélyi mézekre is jellemző, hogy aki lemarad, az kimarad belőle! Mivel így télen mi is szeretjük a mézet, feltöltöttük készleteinket. Próbáltunk már  júliusban is mézet rendelni, de nem kaptunk: Nyáron ugyanis a drága méhecskék vadregényes tájakon legelésznek...! Érdemes tehát most beszerezni, és a karosszékes, pokrócos, olvasgatós téli estéken kóstolgatni.