Jónéhány éve szokásunkká vált, hogy meglátogatjuk a tevékenységünkhöz kapcsolódó legjelentősebb nemzetközi kiállításokat. Legfőbb célunk ezzel, hogy a Vásárlóink számára el tudjuk hozni az új trendeket, fejlesztéseket, és a legjobb beszállítókkal tudjunk szerződni, hogya legjobb termékek közvetlenül, a lehető legalacsonyabb költségek mellett el tudjanak jutni a magyar vásárlókhoz is. Múlt héten Kölnben jártunk az FSB kiállításon, ahol középpontban a játszóterek, sportpályák, gumiburkolatok és egyéb kapcsolódó termékek állnak.

A látogatásunk eredményesnek bizonyult, így biztosíthatok mindenkit róla, hogy a Nádlandnál a következő szezonban is találkozhatnak majd újdonságokkal, miközben a régi, jól bevált termékek (játszótéri eszközök és alkatrészek, műfű, gumilapok, helyszínen öntött gumiburkolatok) is a folyamatosan fejlesztő, nemzetközileg is jelentős beszállítóinktól fognak érkezni.

Tekintse meg a kiállítás néhány érdekességét a következő képeken!

Öntött gumilap

A kocka el van vetve! A helyszínen öntött gumiburkolatok színeinek és formáinak csak a képzelet szab határt (esetleg a megrendelő pénztárcája). 2015 tavasza óta már Nálunk is elérhetőek ezek a burkolatok lakossági és közületi megrendelők számára egyaránt.

Taishan műfű

Flaming Zhenggel, a Taishan Sports kereskedelmi képviselőjével. A Taishan már az egymást követő harmadik nyári olimpiára fog sportszereket szállítani 2016-ban a Rió de Janeiró-i olimpián. A műfüveink jövőre is tőlük fognak érkezni a megszokott kiváló minőségben, 8 év garanciával.

műfű szaletli

A zöld 2016-ban is nagyon tredni lesz! Azt nem ígérem, hogy sorozatban ilyen szaletliket és autókat fogunk építeni, de ha van rá igény, akkor keressen minket bátran!

repülőtér játszótér

A bizonytalan közel-keleti helyzetre való tekintettel egyes játszótér gyártók jobbnak találják, ha az utódaink már kisgyermekkortól kezdve megismerkedjenek a vadászrepülőgépek rejtelmeivel. Kétség kívül jól sikerült darab.

kígyó homokozó

Te-ke-re-dik a kí-gyó... Nálunk jobb módú országokban nem spórolják ki az anyagot a homokozóból sem. Ez a masszív darab legalább 30x30 cm-es gerendákból készült, és a fantázia sem hiányzik belőle.

Budapest madár nézet

Budapest éjszaka madártávlatból (az a fényes pont középen a Parlament). Többen aggodalmukat fejezték ki Kölnben, mert pont azzal a légitársasággal utaztam, aminek a gépe néhány hónapja az Alpoknak ütközött. Szeretném megnyugtatni minden tárgyalópartneremet, hogy épségben megérkeztem Budapestre.