Gera is ezeknél a hősugárzóknál melegedhetett

Gera Zoltál West Bromwich rangadóWest Bromwichról a foci kedvelőinek minden bizonnyal a West Bromwich Albion és Gera Zoltán jut az eszükbe, hiszen a válogatottunk csapatkapitánya az itt eltöltött közel 8 év alatt mindenki számára emlékezeteset alkotott (olyannyira, hogy 2017-ben beválasztották a WBA történetének legjobb igazolásai közé).

West Bromwichban azonban nem csak a labdarúgó csapat ért el sikereket, hanem mások is. Többek között Pete Rana, aki 1982-ben úgy döntött, hogy bezárja évi 3 millió fontot (kb. 1mrd Ft) hozó korábbi vállalkozását (ami állítása szerint nem vezetett sehová), és infravörös hősugárzók gyártásába kezd.

Abban az időben még ilyesmivel nem nagyon foglalkozott senki, így a Tansun Limited lett a világ egyik legelső infravörös teraszfűtéseket gyártó vállalata, amely büszke rá, hogy hősugárzóit a legmagasabb minőség elérése érdekében 1982 óta egészen a mai napig az angliai West Bromwichban található üzemében gyártja.

Az eső sem lehet probléma

Tansun teraszfűtésA Tansun volt a világon az első cég, amely olyan hősugárzót kezdett gyártani, ami rövidhullámú infravörös sugarak alkalmazásával azonnali hőt ad, és ez a hősugárzás pontosan oda irányítható, ahol szükség van rá. A fűtés hatékonyságát növeli a különlegesen tervezett parabola hőtükör, valamint a prémium fűtőelemek használata. A Tansun cég több évtizedes tapasztalattal bíró mérnökei szerint ez a kültéri fűtés leghatékonyabb módja, hiszen az energiafelhasználás 96%-át közvetlen hősugárzásra tudja fordítani.

Ha már teraszfűtés, illetve kültéri fűtés a szóban forgó termék, akkor nem feledkezhetünk meg a víz- és időjárásállóságról sem. Nos, ha valaki, akkor az angolok biztosan tudják mit jelent az esős idő, így a ködös Albionból származó hősugárzók IP55-ös szigetelésüknek köszönhetően természetesen akár szakadó esőben is biztonságosan használhatók, alumínium és acél felhasználásával készült házuk pedig magas szintű korrózióvédelemmel rendelkezik.

Kitüntetés a királynőtől

Tansun Pete RanaA Tansun ipari, kereskedelmi és magán felhasználásra egyaránt gyárt infravörös hősugárzókat. Így mára számos ipari- és sportlétesítmény, étterem, szálloda, és családi ház van felszerelve Tansun hősugárzókkal. A cég több, mint 50 országba exportál és ügyfelei, illetve referenciái között szerepel többek között a Coca-Cola, a Heathrow repülőtér, a tenisz Davis kupa, valamint az Angliát Franciaországgal összekötő Csalagút is.

A Tansun cég fajsúlyát jól jelzi, hogy üzletemberként Pete Rana az elmúlt évtizedekben olyannyira sikeresen hozzájárult Anglia hírnevének öregbítéséhez, hogy a királynő 2003-ban a Brit Birodalom Rendjének tagjává választotta.

Már Magyarországon is elérhető

Nagy öröm számunkra, hogy a Tansun hősugárzók magyarországi képviseletét a Nordinova Energy Kft. látja el, amely Nádland Kft. elektromos fűtés beszállítója. Ennek köszönhetően 2017. októberétől üzleteinkben és webáruházunkban az országban elsőként jelentek meg ennek a nagy múltú cégnek a kiváló minőségű termékei. A Tansun hősugárzók most már tehát készen állnak arra, hogy az Ön teraszán is kellemes meleget sugározzanak, és ezáltal tegyék élvezhetővé a késő őszi napokat is a szabadban. 

Érdekességek a Tansun történetéből:

1982: Pete Rana megalapította saját gyártó cégét, és ezzel a mai napig meghatározta a rövidhullámú infra fűtések iparágának alakulását.

1985: A Tansun a Philips céggel lépett partnerségre az első ipari infrafűtés megalkotására.

1994: A „Csalagút” építésekor a Tansun infravörös hősugárzói biztosították a munkások számára a meleget.

2003: A Tansun több mint 50 országba exportált világszerte és a tulajdonost, Pete Rana-t a Brit Birodalom Rendjének tagjává választották. Kitüntetését a királynőtől vehette át.

A Tansun Limited teraszfűtéseiből Magyarországon jelenleg az alábbi kínálat érhető el:

 

Nem található termék a megadott feltételekkel.