A Nádland napelem rendszere és a középkori szakácsok

Régen a királyok mellett a szakács és a pohárnok voltak a legkomolyabb bizalmi pozíciók, amit nem tölthetett be akárki. Hogy miért? Nos a válasz a következő: ha valaki el akart tenni egy uralkodót láb alól, az egyik legkézenfekvőbb megoldásnak az bizonyult, ha megpróbálta megmérgezni. Ezt ugyanis az ókorban, vagy a középkorban nagyon nehezen lehetett bizonyítani, így több, mint valószínű, hogy megúszta az illető.

A szakács és a pohárnok feladata volt, hogy a királyi élelmezési láncba semmilyen módon ne kerülhessen oda nem való anyag. Hogy ezt a feladatukat komolyan vegyék, kialakult az a szokás, hogy a királynak kiszedett ételt, illetve kitöltött italt a szakácsnak és a pohárnoknak az uralkodó jelenlétében nyilvánosan meg kellett kóstolniuk.

Így aztán esély nem volt rá, hogy ezek a személyek megvesztegethetők lettek volna, hiszen a saját életükkel játszottak volna.

De mi köze ennek Önhöz?

A legtöbb cég azt mondja, hogy nála a Vevő a király. Nem tudom Ön hogy van vele, de azért én nem mindenhol érzem ezt. Viszont tudom, hogy vannak cégek, ahol mielőtt piacra dobnának egy terméket a cégvezető és a munkatársak is kipróbálják és használják azt egy ideig és csak utána merik megmutatni a nagyközönségnek.

Azok a cégek, akik ezt a gyakorlatot követik olyanok, mint a fenti példában a szakács. Saját magán próbálja ki a terméket, és ha nem kezd el kékülni, akkor kaphat belőle a király is. És bizony csak az ilyen cégeknél lehetséges, hogy a Vásárló valóban királynak érezze magát.

Mi is igyekszünk ezt a gyakorlatot követni, és a legújabb dolog, amit kifőztünk, a következő: Mióta komolyabban foglalkozunk elektromos fűtésekkel, foglalkoztat minket, hogy hogyan lehetne a rezsit egyre inkább lenyomni. Ehhez a hatékony készülékek és a jó szigetelés nélkülözhetetlenek, de mennyivel jobb lenne, ha egyáltalán nem is kellene fizetni az áramért?

A kóstoló

Nádland napelem rendszer

Hosszú előkészület után sikerült megtalálnunk a megfelelő partnereket a napelem rendszerek építéséhez. A három napos július végi leltár alatt pedig sikerült is elkészíteni a kóstolót:

A Nádland Jászberényi úti üzletének tetejére felhúztunk egy kisebb erőművet: a 14,4 kW-os polikristályos rendszer által generált áramot egy Fronius márkájú inverter alakítja váltóárammá. Az adminisztratív feladatok elvégzése után hamarosan elindul az energiatermelés és a bemutatótermünkben az energiamonitoron minden érdeklődő megnézheti majd, hogy hogyan teljesít a rendszer élesben.

Ahogy említettem ez csak a kóstoló. Ha azt látja, hogy nem kezdünk el kékülni, akkor természetesen mostantól készek vagyunk a király, azaz Ön számára is napelem rendszert telepíteni...

A részletekkel kapcsolatban keresse Szász János termékmenedzsert:

E-mail: szasz.janos@nadland.hu

Telefon: +36-70/430-4284

Facebook: facebook.com/ElektromosFutes

Nádland napelem rendszer